Mindannyian álarcot viselünk minden nap, és néha annyira belefeledkezünk, hogy néha elfelejtjük, kik is vagyunk valójában. És néha, ha szerencsénk van, jön valaki, aki megmutatja, hogy kik akarunk valójában lenni, hogy kinek kellene lennünk.Az álarcviselés nem tudatos, alkalmazkodás is bizonyos szempontból. Lehet, hogy nem álarcnak hívod....lehet, szerepjáték...másképp viselkedsz anyaként, feleségként, másképp egy munkahelyen, máshogy szeretőként...Vannak kedves, jópofa, barátságos álarcok és ott vannak az utálatos, nem igazán szimpatikus maszkok is, amiket szeretünk magunkra aggatni. Mindig a szituáció és az ember lelkiállapotától függöen választjuk ki a megfelelőt.
Semmilyen álarc sem takarhatja el viszont a szerelmet ott, ahol van, és nem színlelheti ott, ahol nincs.
Ahány ember, annyi álarc, ha valaki minden álarcot lefejt magáról, védtelen marad. Sokszor jó szolgálatot tesz ez a védelem, érezni kell, kinek engedunk mögé látni.
Persze, jó volna azt mondani, hogy mindig önmagad légy…... Megnyit